A társasházkezelés és a társasház megjelenési formáinak szentelve, egy cikksorozatot kezdünk, hiszen idén 91 éves a társasház, mint lakóközösségi forma. A kisjubileumra való tekintettel érdekességeket, fontosabb gondolatokat emelünk ki Tisztelt Olvasóink számára.
Honnan indult, hogyan kezdődött? A XIX. század második felében jelenik meg az igény az iparosított technológiával, jelentős albetéteket befogadni képes ingatlanok építésére. Az építkezéseknek jogi alapot viszont az 1924-ben a városiasodás megkezdésével életbe lépett a (1924. évi) XII. Törvénycikk a társasháztulajdonról teremtette meg. Ennek köszönhetően a mai Magyarországon a KSH által közölt adatsorok alapján a népesség 15-21 %-a lakóközösségek által alkotott háromnál több albetétből álló, közös tulajdonnal rendelkező formációban él. Ezeket a formációkat társasházaknak nevezzük.
A lakásszövetkezetek aránya a lakásállománynál 7,5%, így további megközelítőleg 850 ezer ember életterét is ide lehet érteni.
A két formáció teljesen más megítélés és jogi szabályozás alá tartozik. Több lényeges eltérés közül egyet emelnék ki, a lakószövetkezeteknél közösen használt területek vannak, míg a társasházaknál jelenik meg a közös tulajdon.
Tudományos vizsgálódásom tárgya a társasházak jogi szabályozásának kérdései, különös tekintettel az adatvédelem megjelenésére, valamint a társasházaknál megjelenő gazdasági kérdések.
Társasházi Polgár:
közös képviselet… egyszerűen, jól! … azokért a Polgárokért, akik társasházban élnek!
Elérhetőségeink: dwk@tarsashazipolgar.hu
Hétfőtől péntekig 10 h és 18 h között:
+36 30 / 396 – 0303
Amennyiben hasznosnak találja honlapunkat, kérem, jó véleményét fejezze ki: megjelölve Facebook oldalunkat, hogy Tetszik, és kövessen bennünket a Twitteren.
A cikk szabadon átvehető forrásmegjelöléssel és változtatások nélkül.
thszaki/1/2015.